Megdöbbenéssel olvastam Morvai Krisztina levelét, több okból kifolyólag is. Nem kellene meglepődjek persze, hiszen mégis csak egy hétszáz éve kihalt királyi ház zászlaját lengető, nyíltan antiszemita nézeteket valló és a demokratikus berendezkedés ellen agitáló párt szószólójáról leend szó. Mégis egy magát nőnek, mitöbb felelős (sic!) politikusnak valló ember, aki egész Európa előtt szeretné képviselni hazánkat olyan stílust üt meg, mely kultúrlényhez, közszereplőhöz pedig különösen nem illik.
Alább, bár nem szeretnénk, mégis a megértés elősegítése végett közzétesszük Morvai a Deák Ferenc Polgári Internetes Levelező Körnek elküldött elektronikus levelét, szó szerint, tartalmáért, stílusáért azonban semmiféle felelősséget nem vállalunk, azonosulni vele pedig különösképp nem; remélem ez egyetlen kedves olvasónkban sem merült fel. Ím a levélnek csúfolt:
Nagyon örvendenék, ha a magukat "büszke magyar zsidóknak"
titulálók szabadidejükben aprócska metélt farkincájukkal
játszadoznának az én gyalázásom helyett.
A magukfajták megszokták, hogy ha egyet szellentenek máris
vigyázva áll és önökhöz igazodik minden magunkfajta.
Szíveskedjenek tudomásul venni: ennek VÉGE!!!!
Felemeltük a fejünket és nem tűrjük tovább a magukfajták
terrorját. Visszavesszük a hazánkat!
Szívélyes üdvözlettel:
Morvai Krisztina
Az első bekezdéssel obszcenitása, antiszemitizmusa és primitívsége miatt kár volna foglalkozni, talán ha Morvai asszony úgy dönt, hogy stílusgyakorlatokat venne, esetleg megbeszélés tárgyává lehetne tenni.
Foglalkozzunk azonban a további magvas, elhatároló gondolatokkal. Nem vagyok abban a szerencsés túlmívelt helyzetben, hogy el tudjam dönteni vajh Morvai valóban vigyázva állást szeretett volna írni – igaz, szerény véleményem szerint imígyen csak a szakadék szélén lehet balanszírozni –, vagy sokkal inkább vigyázzba állást szeretett volna „papírra” vetni, tekintve, hogy a magyar klaviatúrákon a v és b betűk sejtelmes közelségben lelhetők, ekkor azonban a nyelvhelyességi ismeretei kerülnek kérdőjelek erdejébe, tekintve, hogy a vigyázzba állni bizony két z-vel történik, bár ezt a „professzor asszonynak”, ha más nem, hű gárdistáitól tudni illene.
Az éles szeparációs elméletét is nehéz megérteni. Mert ahogy Morvai fogalmaz, megkülönbözteti a magaféléket és minket. Nyilvánvalóan mindenki mást. A kérdés csak az, hogy kik is, milyenek is a Morvai-félék. Abban talán megegyezhetünk, hogy humanoid voltunkban még nem tud differenciálni, ha és amennyiben mégis, az kísértetiesen ismerős fajelméleti kérdéseket vet fel. A dologgal egyetlen probléma van, mégpedig a szubjektivitás. Objektív nézőpontok mentén haladva látható, hogy adott ugyanis egy gondolkozásában korlátozott, intelligenciájában sekélyes, diktatórikus államberendezkedést sürgető, kirekesztő csoport, aki ráér tüntetni lassan az eső ellen is, míg mások dolgoznak. Az ilyen csoportosulásokra a történelem során leginkább a csőcselék megnevezést használták.
Mindenesetre lépjünk tovább. Vegyük tudomásul, hogy vége. Jó, vegyük. A kérdés azonban az, hogy tulajdonképpen mit is? A társadalmi berendezkedésünkön, a törvénykezésünkön kívül vajon ki kérte őket bármiféle igazodásra? Tekintve, hogy a csőcselék egyik ismertetőjele, hogy mindenre kategorikusan nemet mond, eleddig sem várta el senki, hogy igazodjanak, máskülönben művelt, tanult, egyéni és közösségi értékekkel rendelkező emberek volnának és nem azok, akik.
Elmerengtem azon is, hogy mégis Morvai Krisztina etimológiai ismeretei mennyire lehetnek kiforrottak, aztán rá kellett jöjjek, hogy a túlságos jelző jelen esetben nem volna helytálló. Ha és amennyiben tudná, hogy a terror jelen főnévi értelemben használt latin szó jelentése félelmet, rettegést jelent, úgy nem bonyolódna ellentmondások tengerébe. Ezek szerint nem tűrik tovább a félelmünket. Ez vagy felhívás a keringőre, hogy beszéljünk velük a saját nyelvükön, az erő nyelvén, amit érteni hajlandóak, vagy arra gondol, hogy feloszlatja önmagát és kopóit. Sajnos én nem tudtam megfejteni, döntse el minden kedves olvasó vajh mi is lehet a titokzatos mondat nyitja.
Be kell valljam azonban, hogy a személyes kedvencem a „visszavesszük a hazánkat” opusz volt. Meg is lepődtem, hogy a vadnacionalista Morvai nem nagy H-val illette a haza szót. Nem szívesen forgatnám ki a listavezető asszony szavait, így nem játszom el azzal a gondolattal, hogy vajon a „magukfélék” mennyit fizetnének érte, vagy, hogy tőlük ki és mikor vette meg. Lehetséges, hogy Kaya Ibrahimmal kótyavetyélnek. A szójátékot félre téve, úgy sejtem arra gondolhatott, hogy erőnek erejével visszaszerzik a hazát. Csak sajnos, még mindig nem tudom kitől. A haza mindenkié, aki annak érzi. A Haza esetünkben tízmillió emberé; magyaré, svábé, cigányé, szászé, baloldalié, jobboldalié, nőé és férfié. Nem lesz vajon Morvainak és a csőcseléknek túl nagy ez a haza, ha tíz millió embertől akarja visszavenni? Szavaiból ugyanis az sejthető, hogy a jelenlegi tulajdonosokat „eltakarítanák”az élet színpadáról, arról nem is beszélve, hogy Morvai szerint mind zsidók vagyunk. Pedig ha jó, mondhatni „örök zsidók” volnánk, akkor már rég elcseréltük volna az államadósságot erre a csőcselékre. Egy dologban reménykedem már csupán; hogy a haza, amire Morvai gondol, nem azonos a miénkkel és akkor talán csak egy lakatlan indonéziai sziget vételi opcióját szellőztette meg gyalázkodó szavai közt. Őszintén szólva, mindenkinek jobb lenne, ha a gárdistáival és szlovák rendszámú autójával odaköltözne, s méhkirálynőjük lehetne „Ubunga” szigetén.
