Tegnap szükségem lett volna egy információra az okmányirodáról. Zuglóval kísérleteztem először, ha már ott lakom. Katt a honlapra, központi szám, Sz. néni nem tud válaszolni, de utánanéz, délután csörögjek az általa megadott számra (legyen most 555-4647), keressem T. J.-t, addigra mindent megtudnak, amire szükségem van.
Négy körül hívom a számot, blúzos férfihang a vonal végén, be sem mutatkozik, csak hallózik. Mondom, kéne ez a Téjé nevű hölgyemény, kérdi a fickó, hogy miért. Nincs titkolnivalóm (elvégre nem az APEH-et hívtam), erre kinyögi, hogy ez az idegsebészet. Kérdésemre, hogy dolgozik-e ott Téjé, kategorikus nem a válasz. Bemondom a számot: azonosítja. Mielőtt leteszem a telefont, azért rákérdezek: ha Téjét nem is ismer, mifaszért érdekli, milyen ügyben keresem?
Na jó, rárepülök az óbudai okmányirodára. Központi szám: megint bemutatkozás nélküli hallózás. Mondom, milyen ügyben telefonálok, erre a faszi megkérdi, nem akarok-e lottót venni, esetleg kaparós sorsjegyet. Ülök, fülemen a telóval, valószínűleg nézek is bután, mint a gázpalack. Végre kinyögi az ürge (hallom a hangján, hogy röhög), hogy ez a szám egy lottózóé, de mindenki itt keresi az önkormányzatot.
Feladtam, bemegyek majd személyesen. De legalább tudom már, miért tart itt az ország.
